Tudományos kutatások a mikroalgák jótékony hatásairól

Tudományos kutatás a mikroalgák területén
Tudományos kutatás a mikroalgák területén

A kutatási eredmények számos tekintetben bebizonyították, hogy egyes mikroalga típusok, igencsak jótékony hatást gyakorolnak az emberi szervezetre nézve. Közülük érdemes kiemelni a Spirulina fajt, amelyik számtalan betegség gyógyítója és enyhítője lehet. Elsősorban a cukorbetegekben szenvedők körében igazán látványos eredményeket értek el, ugyanis, már két hónapos kezelést követően is, jelentős mértékű változást tanúsíthattak, így a páciensek cukorértéke, az enyhe lefolyású cukorbetegek szintjére csökkent.

Továbbá azt is felderítették, hogy a Spirulina igencsak jótékony hatást fejt ki a szervezet rák ellen küzdő immunsejtjeinek az erősítésére és képződésére. A kutatás során, a szóban forgó anyagot az alanyok szájon keresztül, egy meleg vizes kivonatban jutatták be a szervezetükbe, néhány hét elteltével pedig, jelentősen megnőtt azoknak a sejteknek a száma, amelyek a rákos sejtek elleni küzdelemért felelősek.

A mikroalga másik fajtája a Chlorella, szintén immunrendszer stimuláló hatással bír, aminek köszönhetően nagyon sok degeneratív betegség leküzdésében lehet az emberek segítségére. Fehérjetartalmának és gazdag vitamintartalmának köszönhetően pedig, fontos táplálékforrásnak is tekinthető, ugyanis fogyasztása igencsak fontos az emberi szervezetre nézve. Hatékony méregtelenítőnek is tekinthető, ami szintén jótékony hatást fejt ki a szervezetre, ugyanis ennek köszönhetően, számos szervi megbetegedés előzhető meg. Mindemellett, képes stimulálni az úgymond barátságos baktériumok termelődését, aminek a segítségével szintén sokat tehetünk az egészségünk megőrzéséért.