A legújabb fejlesztésekről az informatika és szórakoztató elektronika terén!

Informatikai fejlesztések

Napjainkban az egyik leginkább fejlődő iparág az informatika. Természetesen ez már évtizedekkel ezelőtt is így volt, azonban ma egyre újabb és újabb lehetőségek látnak napvilágot ezen a területen. Sokak számára feltűnhetett, hogy a méretek és a sebességek növelése kifejezetten aktívan folyik az egyes alkatrészeket illetően, azonban túlzottan nagy újítások nem lettek bevezetve. A kutatások manapság már teljesen más irányban haladnak, mint néhány évvel ezelőtt. A szórakoztatóelektronikában persze születnek újabb megoldások az élvezetesebb TV-nézés, vagy zenehallgatás érdekében, azonban ezek az újítások inkább a régi megoldások kiegészítései. Ilyen a 3D technológia is, amelyről sokan úgy gondolják, hogy egy teljesen új módszer, azonban ez nem igaz. 50 évvel ezelőtt is létezett a 3D technológia, csak nem lett kihasználva. Manapság persze nem csak az akkori módszert alkalmazzák, ugyanis több lehetőség is adott már. Egyértelmű tény viszont, hogy az alapokat illetően a számítástechnika tudománya sem lépett előre. Évről-évre megjelennek a jobb tudású processzorok, videokártyák és kijelzők, azonban ezek szinte egytől-egyig a már jól ismert, régi technológiákon alapulnak, így csodát nem várhatunk tőlük. Mondhatnánk azt is, hogy egy jól kiszámítható, irányított fejlődésről van szó, amely ugyan mindig hoz valami újat, de soha nem olyan újításokat, amelyek valóban nagy áttörést jelentenének. Ugyanakkor ez az élet egyéb területein is igaz. Persze kivételek vannak, például az orvostudományban, a kémiában, biológiában, az informatika terén azonban csak minden kisebb és gyorsabb lesz, valóban új technológia már régen született!